Hogyan teremtette Imo a világot

Terry Pratchett elsősorban a Korongvilágon játszódó könyveiről ismert. A Nation című ifjúsági regénye teljesen más tészta. Sajnos még nem jelent meg magyarul, remélem hamar sor kerül rá. Addig is lefordítottam egy részletét, a könyvet bevezető teremtésmítoszt.
Remélem, sokakat sikerül vele felcsigázni.

* * * *

Hogyan teremtette Imo a világot, amikor a dolgok még másképpen voltak és a Hold is más volt

Egy napon Imo elindult halászni, de nem volt tenger. Semmi nem volt, csak Imo. Így hát a markába köpött, összedörzsölte a két tenyerét és készített egy tengergolyóbist. Ezután teremtett halakat is, de azok buták voltak és lusták. Így aztán fogta pár delfin lelkét, mert azok legalább beszélni megtanultak, és összekeverte őket agyaggal, meggyúrta őket a kezével és más alakot adott nekik, és ember lett belőlük. Okosak voltak, viszont nem tudtak egész nap úszni. Imo ezért kiásott még egy kis agyagot, meggyúrta a kezével és a horgásztanya tüzénél kiégette. Így lett a szárazföld.
Az emberek hamarosan betöltötték a szárazföldet és nagyon éhesek lettek. Imo ezért fogott egy darabot az éjszakából és meggyúrta a kezével, és megteremtette Locahát, a halál istenét.
De Imo még mindig elégedetlen volt, és így szólt: Olyan voltam, mint a homokban játszó gyermek. Ez egy tökéletlen világ. Nem volt tervem. A dolgok nem jól vannak. Meggyúrom a kezemmel és teremtek egy jobbat.
De Locaha azt mondta: Az agyag már kiszikkadt. Az emberek meg fognak halni.
Imo dühös lett és így szólt: Ki vagy te, hogy kérdőre vonj engem?
És Locaha így szólt: Rész vagyok tebelőled, ahogyan minden más is. Ezt mondom neked ezért: Add nekem a halandó világot és menj, csináld meg a magad jobb világát. Igazságosan fogok itt uralkodni. Amikor az emberek meghalnak, elküldöm őket, hogy delfinként éljenek, amíg eljön az idő, hogy újra megszülessenek. De ha olyat találok, aki küzdött, aki többé vált, mint a puszta agyag, amiből lett, aki felmagasztalta ezt a hitvány világot azáltal, hogy a része volt, annak ajtót nyitok a te tökéletes világodba. Ezek nem lesznek többé az idő szülöttei, mert csillagokat viselnek majd.
Imo látta, hogy ez jó ötlet, mert a saját műve, és eltávozott, hogy megteremtse a saját világát az égben. De mielőtt megtette, és hogy ne legyen minden Locaha kedve szerint, a markába lehelt és megteremtette a többi isteneket is, hogy bár az embereknek meg kell halnia, az a maga idejében történjen.
Ez hát az oka annak, hogy vízben születünk és nem ölünk delfint és ezért tekintünk a csillagokba.

Farewell

One of Hungary’s greatest contemporary architects, Imre Makovecz died last week at the age 75. This article had been written by him in 2002, published in the July issue of the magazine „A mi otthonunk” (Our Home)
Special thanks to my friend Pablo Gorondi for smoothing off the edges of my translation.

Building a house without the woman?

I have repeatedly written it down, that I shall not undertake designing a family house unless – along with her man - the woman too is present in the preliminary talks. I have multiple reasons for this.

First: if the woman is not there, she worms out the details from her man afterward at home, with the man sure to have bungled the presentation of their requirements. He forgot to ask the important things, so we have to start all over at the next meeting again and again until he finally brings her along. If she does not come, the plans are sure to be wrong and even the best intentions are received with resolute resistance.

The other reason is that it is indeed the woman who knows, feels, holds, arranges, decorates and fills the home with warmth.

Women’s thinking – thank God – is not based on the National Building Code, which describes the size of the hallway and proper placements of the coat rack, the electric and the gas meter. Women start like this: here we are – and they think of the center of the house, living it, pointing around – here is the kitchen, the pantry, kids doing homework here in the middle, where I can see them studying. This is the way they take measure of the rooms of the house one by one. They live it and hold it. Unlike men, who can only think of construction, limited funding and the neighbor lodging an appeal.

In the old times, three-section cottages were built this way. In the center, the woman with the oven, the cooking appliance, a bed, chicks and hens under the oven, a porch in front, the "clean room" (a sort of guest room used only on special occasions) on one side and another room or the pantry on the other. The house has a heart. I insist on having a living space, with all the other rooms opening from it. This way, entering the house we step into the very heart of family life. The true, loving way of family life can be created in this way only.

Therefore, there is no such thing as equal rights for women in my profession. Women, those blessed women, mothers, are the masters, men are mere “gaudy servants”.

There is a proverb saying “three corners of the house are held up by the woman and only one by the man, but if that one falls, woe betides the whole house.”

Keep asking women about life. They know it, they give it, they carry it under their hearts. Our job is giving this blessed life shape, contours. Real shape, safety, background against the unexpected trials of the world so that life, entrusted to our women, shall prevail.