Bőrig

Augusztus 20, este fél hét felé.
A város a repülőnapi szájtátás után a tüzijátékot várja, minden út bedugulva, nem érdemes autóba ülni. Gyalog vágunk hát neki a három lurkóval, csepergő esőben, hogy a Mechwart ligettől a Várhegy lejtőit átszelve eljussunk a Nap hegyre, tüzijátékot nézni a húgoméknál.
A Bécsi kapu felé kaptatva szinte eláll az égi áldás, a Lovas út felénél aztán inkább mégis rákezd. Ezúttal alaposan.
Semmi vész: esőkabátokkal, nagy esernyőkkel felszerelkezve vidáman dacolunk az időjárással.
Amikor a Palota útra érünk, a vihar turbófokozatba kapcsol. Fenről, oldalról, kanyarban, mindenhonnan eső, a szél, mint őrültkiletépteláncát, villámok, dörgés.
Az ernyőket összecsukjuk, mielőtt darabokra esnének, Lili bebújik a kabátom alá, ázunk szépen.
Mi hárman fiúk nagyon élvezzük, Lili fél, sír. Ekkora esőt még csak ablakból látott eddig. Ráadom a kabátomat, úgy néz ki benne, mint egy hobbit.
A vihar alábbhagy, csak az eső ömlik már, de az nagyon. Egy lépcsőn lesétálunk az Attila úthoz, megvárjuk a zöldet, a zebrán ötcentis áradat hömpölyög.
Ha már így eláztunk, élvezzük ki fenékig. Kiadom az engedélyt: minden pocsolyába bele szabad tocsogni. Most már Lili is mosolyog, együtt viháncolunk, höhö, szegény rendőrnéni is elázott, hihi, ezek a szembejövők is ázott ürgék lettek!
Odaérünk a vendégségbe, csöpögés, vigyorgás, lelkendezés: Bugyiig áztunk!
Ázott ürgék a meleg zuhany alá, ázott ruhák a centrifugába, cuppogós cipők az erkélyre. Kapunk szárazat, meleg teát, finom bort.
Kint eláll az eső, kezdődik a tüzijáték.